A bajnokság 12. fordulójában a Végegyházi SE vendégei voltunk, a mérkőzésre Gyulán került sor a Grosics Akadémia pályáján. A későnyáron lejátszott otthoni találkozón gól nélküli döntetlenre végeztünk velük, ami akkor…
A 11. fordulóval folytatódott a megyei élvonal pontvadászata, amelyben a Nagyszénás csapatát láttuk vendégül. Hosszú idő elteltével léptünk újra hazai pályán a gyepre, idegenben megvívott csatáinkat maximális pontszámmal teljesítettük, és…
Az U17-es csapatunk pénteken, hazai pályán fogadta a 100 %-os Békés csapatát, a mérkőzés óriási küzdelmet hozott, és 0-0 félidő után, a második félidőben kiütközött a két csapat közötti fizikai…
Sarkadra látogattunk a megyei élvonal 10. fordulójában, ezzel a második kör kezdődött el a pontvadászatban. Az augusztusi otthoni találkozónkon megszenvedtünk aktuális ellenfelünk ellen, csupán minimális különbséggel sikerült felülmúlni őket. 8….
A megyei élvonal 9. fordulójában a Medgyesbodzás vendégei voltunk, a két csapat legutóbb 21 éve találkozott ezen a pályán, az akkori erőviszonyoknak megfelelően nem számított meglepetésnek a vereségünk, ellenben a…
U13 Vasárnap U13-as csapatunk Békésszentandráson lépett pályára! A házigazdák és Gyomaendrőd ellen! Megfiatalított csapatunk az első meccsét megnyerte , a másodikon vereséget szenvedett! A hozzáállás remek volt, a csapatjátékon viszont…
A 7. fordulót rendezték meg a megyei első osztályban a hétvégén, amelynek a keretében a Szeghalom vendégei voltunk. Az utóbbi meccsek nem igazán az elképzeléseink szerint alakultak, ezért ezen a…
A 6. fordulóra került sor a megye élvonalában a hétvégén, amelyben az Orosháza csapatát fogadtuk. Vendégeink a nyáron igencsak megerősödtek, ennek köszönhetően remekül kapták el a rajtot, eddig pontveszteség nélkül…
Az 5. játéknap került megrendezésre a megyei első osztályban, amelyben a Gyulai Termál csapatát láttuk vendégül. Ellenfelünkkel az utóbbi időben váltakozó sikerrel vettük fel a harcot, adtunk is de kaptunk…
Szerda délután a Békés Megyei Kupa második fordulójában léptünk pályára, ahol csapatunk félidőnként négy-négy gólt szerezve magabiztos győzelmet aratott. A kupasorozat tavasszal folytatódik. Mezőberényi LE – Szarvasi FC 0-8 (0-4)…